Olyan volt, mint az áprilisi ég:
Szemében csillogott a reggeli azúrkék.
Tűz égett szívében,
S lelkében csalfa, vak remény...
Olvadó hó, mi áttör a fagyon,
S virágok szirmait bontja a tavon.
Olyan volt, mint az októberi éj:
Alkonyat gyúlt szemében,
S jégeső hullt szívében.
Lelkében sötét üresség...
Legmélyebb hűvösség, mi hóvihart támaszt,
S fehér lepellel öli meg a tájat.
Mint szerelem s gyűlölet,
A vágyak börtönébe zárnak,
Idillel szövik be a kimondott imákat...
S míg lelkük ezen ábrándozik,
Két emberben egy lélek lakozik...
Fotó: Google