A reggel távoli esőcseppjei borították a Budai Várat. Némán néztem, ahogy a szürkés-lilás bolyhokból sűrűn, átláthatatlan fátyolként hullnak alá, majd az álmos épületek kupoláin tompán csillannak meg… Az elterülő látkép sárgán pislákoló szemeiből tovatűnt a csillogás, s az épületeket sötétség fogta…
Olyan volt, mint az áprilisi ég:Szemében csillogott a reggeli azúrkék.Tűz égett szívében,S lelkében csalfa, vak remény...Olvadó hó, mi áttör a fagyon,S virágok szirmait bontja a tavon.Olyan volt, mint az októberi éj:Alkonyat gyúlt szemében,S jégeső hullt szívében.Lelkében sötét üresség...Legmélyebb…