Fátyolként hull alá az eső,
Víztükrében megcsillanunk: én s ő.

Kezeinket összezárva kelünk át a városon,
A színes esernyők övezte alagutakon.

Nem ér el hozzánk a nagyváros zaja,
S nem vonzza tekintetünk színes kirakatok garmada.

Nem siettet bennünket a rohanó idő,
S nem emészt magába épület és erdő.

Szürke fellegek óvó ölelésében boldog szelek járnak,
Összebújunk ketten, s élünk a mának.