Vihar tépázta nappalok, eső áztatta éjszakák,
Miközben múló napjainkat a néma csend járja át.
Szétfoszlik az érintés varázsa, mialatt rabul ejt egy pillanat,
A múlt egy töredéke, hol boldogságunk ott ragadt.

Rohanó világunkban őrizzük a lángot,
Melyet a szenvedély gyújtott köztünk,
S beteljesíteni szívünk vágyott.

A múlt ajándéka az, mi a jelennek kincse,
S melyből jövőnk pilléreit közösen helyezzük le.

S míg mosolyod lelkem rejtekébe zárom,
Te egyetlen leszel számomra ezen a világon...