Odakint ködös félhomály dereng,
A hidegben egy idős kéz megremeg.
Kulcsra zárja lakásának ajtaját,
A lámpák sárga fényében egy szürke taxi vár reá.
Apró bőrönd sorsát lesi a lépcső tetején,
Mellette idős hölgy áll, szíve, lelke oly nehéz...
Visszaréved kicsit még a múltba,
Az akácos útra, hol ifjú férjét karolta.
Ősz pillái mögül egy könnycsepp csordogál,
Arca fakó ráncaiban olykor meg-megáll.
Némán suhannak szüntelen a magányos utcák,
Az emlékek színhelyeit az enyészet marja át.
A hajnal első sugarával véget ér az álom,
S az idős hölgy lelke megpihen az Örökkévalóságon.
Fotó: Pinterest
