Mikor kihunynak a fények, s az alvajáró lelkek hazatérnek,
Mikor poros aszfaltok lábnyomát a tegnapnak adjuk át,
Mikor a tavasz mámorát karodban élem át,
Mikor közös álmunkat öleljük át,
Fenn, a város felett összeforrok veled.
Állunk a vén Duna felett,
Míg nézzük, ahogy az idő pereg,
S halljuk a nyári szélbe suttogott üzenetet,
Míg csak örökké fogom kezed,
Szerelmesen a város felett.