Gyermekkoromban édesanyám úgy tanította: ha elveszítünk valakit, aki számunkra fontos volt, továbbra is életünk része marad. Nappal a nap sugaraival simogatja arcunkat, éjszaka pedig fénylő csillagként vigyázza álmunk. Mikor felnőttem, megtanultam, hogy nem a kelő nap ragyogásában, vagy az égbolt parányi fényeiben keressem őt, hanem az emlékeimben, a tőle örökölt mozdulatokban, arcvonásokban. S míg az idő véges, az emlék örök….
