Vágyakkal telve jövünk a világra. Álmokká színezzük életünk útját, miközben megpróbáljuk megfogalmazni, mit is várunk magától az Élettől. Álmainkért, vágyainkért azonban nem vagyunk felelősek, olyanok ezek, mint az égen átsuhanó madarak.... Egy fészekben dédelgetik őket, míg végül szárnyat bontanak, s nekivágnak a végtelennek...

Számomra is ezer meg ezer varázslat létezik: hallgatni a természet sokszínű hangját, miközben a csend fátylába burkolózom, tűzszínű nyárban poharat emelni azokra, akik életem számos állomásán kísérőim voltak, vagy nézni, ahogy a tavaszi pocsolyában a hullám lassan elsimul. Fázós alkonyon összebújva sétálni lápmák szűrt fénye alatt, vagy olykor a selymesen úszó szél érintését érezni arcomon. Üvegként törni össze, mikor lelkemnek egy része kiszakad, s álmos reggeleken egy mélabús szempár tükrében magam újra megtalálni.

Szeretni, s szeretve lenni, csókolni, álmodni, remélni, együtt nevetni, s sírni, mikor valaki hiánya karol át…

Fotó: Pinterest