Egy megkopott arcú szürke világ,
Meztelen tájak, a jég muzsikál.
Ringat a bánat, nincs, aki már
Két keze közt óv, szűnni muszáj...
Tüll-puha hó hull, csillan a táj,
Röppen a szellő, rezdül az ág.
Őszül az erdő, s zord mosolyán
Táncol az éjben a csalfa magány...
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
