Fátyolként hull alá az eső,
Víztükrében megcsillanunk: én s ő.
Kezeinket összezárva kelünk át a városon,
A színes esernyők övezte alagutakon.
Nem ér el hozzánk a nagyváros zaja,
S nem vonzza tekintetünk színes kirakatok garmada.
Nem siettet bennünket a rohanó idő,
S nem emészt magába épület és erdő.
Szürke fellegek óvó ölelésében boldog szelek járnak,
Összebújunk ketten, s élünk a mának.