Reggel van. A párás hajnal szürke félhomályába éppen csak beszűrődnek a felkelő nap aranysárga sugarai. Míg kiérek az állomásra, a határ felől érkező madárrajokat figyelem, ahogy kergetik az égbolton átsuhanó felhőket. Játékuk tudatni akarja: valami változó félben van. A levegő már nem a tél illatát hordozza, az egymást óvó rügypikkelyek már nem simulnak oly szorosan egymáshoz.
Megérkezett. Immár visszafordíthatatlanul. A fagy elől rejtőző természet lassan bontogatni kezdi szárnyait, a hőmérséklet mind magasabbra kúszik, a böjti szél csalfa játékot űz a kék festővásznon suhanó fehér pacákkal. Még nem látod, csak érzed. Talán az egymáshoz közeledő kóbor kezekből, talán a zsivajjal megtelő padokból a folyóparton. Végre tavasz van……