A polcokon nyomot hagyott az idő,S a poros lapok közül egy megsárgult fénykép kerül elő.Ennyi év után eltűnődöm azon,Gyógyír-e az idő? Elmúlik majd a fájdalom?Fiatalok voltunk, s szabadok,Napról napra éltük az időt, mi adatott.Most riadtan állok egymagam,S te egymillió mérföldre tőlem nem hallod meg…

Mikor távol kerül tőlünk valaki, akaratlanul is felidézzük mindazt, ami összeköt bennünket: az emlékeinket. A találkozásokat, az érzéseket, a helyszíneket, a pillanatokat. Mintha közös könyvünket írnánk, s benne a lapok, mint együtt töltött perceink őrei….

Istenem, óvd meg a gyermeket,Ki tiszta lelkével a Földre született!Szeresd őt, ki mosolyával aranykaput nyit az égen,S apró Emberré válik szülei szívében! Fotó: Google